Még mindig sokan vannak, akik szerint Charles Darwin evolúciós tana ellentétben áll a bibliai teremtéselmélettel, akárcsak az egész természettudomány a kereszténységgel és egyáltalán bármilyen vallással. Pedig az ősrobbanás elméletének egyik fontos teoretikusa egy belga fizikus pap, Georges Lemaître volt, sőt XII. Piusz pápa 1951-ben ki is állt egy beszédében amellett, hogy ez egy lehetséges magyarázat.
Az ősrobbanás elmélete a világ eredetére mutathat rá, az evolúció pedig az élővilág kialakulását, változásait magyarázza. Azonban mindkettő csak arra ad választ: hogyan a világ, arra viszont nem, hogy honnan a világ. Magyarán, egyik sincs ellentétben az istenhittel, a teremtés hitével. A Biblia beszéde képes, szimbolikus beszéd, amely inkább az emberiség drámáját mutatja be, illetve etikai és a transzcendens igazságokra vonatkozó útmutatásokat ad, a fizikai-biológiai világ felfedezését és magyarázását meghagyja a természettudósoknak.
Sipos Imre, egy kis szerzetesközösség biológusvégzettségű tagja arra vállalkozott, hogy bemutatja az evolúciót és a teremtéselméletet a keresztény teológia fényében, kontextusában. Mint arra Imre testvér rámutat: már a
4–5. században élt egyik legnagyobb egyházatya, Szent Ágoston is felhívta rá a figyelmet, hogy a teremtéstörténetet nem szabad szó szerint értelmezni.
A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.
S ahhoz mit szólna a rabbi úr, ha jövőre haszid zsidónak vagy rabbinak öltözött homoszexuálisok vonulnának, kezükben a szivárványos kotonnal ékesített Tórával?
Charles Darwin és a laissezfaire kapitalizmus kétszáz éven át az állatok királyságára irányította a Homo sapiens figyelmét, a növények azonban legalább annyira izgalmasak. Talán nem mozognak, de támogatják és védik a hozzátartozóikat, dealeket kötnek, és ravaszul átverik az ellenségeiket.
Tengerpartunk ugyan nincsen, ez sokszor behozhatatlan hátrány a gazdaságban, kereskedelemben, és soha nem leszünk nagy hajós nemzet. De a világűrrel mindenki egyformán határos. Ungváry Zsolt írása.
A Szilágyi Dezső téren néhány keresztény fiatal megpróbálta összeegyeztetni a szocializmust és a hitet, de a titkosszolgálat figyelte őket. Hihetetlen történet a hatvanas évekből!